2014. augusztus 9., szombat

Nagy-Palócz Dávid: Nergál és az Alvilág

A III. Uri dinasztia korszakának is nevezett – huszonegyedik század végétől a huszonkettedik század elejéig terjedő – időszak éveiben gutik (vagy kutúk1) uralma után még egyszer, utoljára felragyogott a sumer uralkodók csillaga. Azonban a betörő nomádok kultúrájának hatása nem maradt nyomtalan. Örökségük a folyamköziek alvilágában élt tovább, Nergál alakjában. Ez tisztán megőrződött kultuszának központjában, Kutú-ban is, hiszen a törzs önmagára alkalmazott neve, a guti, vagy kutú azt jelenti: Kutú városából való.
A Kutú-i szentélykörzet, az E-Meslam felairatain még Meslamta-ea néven találkozhatunk vele, de gyakran azonosították Erra-val is, aki egyfajta erőszakos harci istenség volt, bár Ereskigálhoz már erősen kapcsolódik, hiszen a pestist is hozzá kötötték. Erra temploma szintén Kutú-ban volt, az E-Meslam körzetben. Alapvetően pusztító természetű istenség, aki egy babiloni énekben, az Isum és Erra-ban átveszi a világ feletti hatalmat, és büntetést szab ki a bűnösökre, tehát ítélkező szerepkörrel is rendelkezik. Apjának An istent tartották. Nergál-nak tulajdonítják még a pestis mellett a lázat, valamint a bozóttüzeket, tehát Nap pusztító erejét, ami miatt később az isten egyfajta szoláris jelleget ölt. A képzőművészeti ábrázolásokon gyakran koporsóban fekve jelenik meg, kezében hajlított pengéjű karddal és egy- vagy kétfejű oroszlános jogarral, természetesen szarvkoronával. Egyik legfontosabb szent állata az oroszlán volt, vagy az oroszlán testű, emberfejű szörnyeteg, ami miatt a Párhus Birodalom2 idején, hellenisztikuskorban Heraklész-szal azonosították. Az Alvilág gyakran benne öltött testet. Errá-val ellentétben őt Enlil4 és Ninlil5 gyermekének tartották.
Ereskigál úgyszintén magába olvasztott pár istent, hiszen Meslamta-ea-nak Las, Erra-nak Mamitu volt a párja. Legfőbb forrásaink, melyből korunk emberei megismerhetik az Alvilág fejedelmét, rendkívül színes, és sokféle képet adnak róla: legfontosabb ezek közül is a Nergál és Ereskigál című eposz, mely azt meséli el, hogyan lett Ereskigál mellett a Holtak Birodalmának ura. Az Istár alvilágjárása, valamint az Inanna alvilágjárása még részletesebb, még érdekesebb leírással szolgál magáról az Alvilágról, a termiről, az odavezető útról és Ereskigál palotájáról. Úgy vélem, Nergál alakját önmaga teljességében nehéz volna megérteni Ereskigál nélkül, hiszen a legtöbb eposzban személyeik összefonódnak, hatalmuk és hatáskörük szinte megkülönböztethetetlen, hiszen gyakran az sem világos, hogy kié magasabb szintű hatalom, és kié az alárendelt szerep.
Akkád pecsét,Nergál ábrázolásával, kezében egy sarlós-kardal, (i.e. 2360-2180)


 Bár a Nergál és Ereskigál egy aránylag késői, kassu-kori6eposz lehetett, három jelentősebb változata- melyek ránk maradtak - azonban jóval későbbiek. Az Amarna-kori7, Ehnaton fáraó levelezései között talált, a sultantepei – mely szinte azonos az egyiptomival - és az újasszír, Assur-bán-apli híres ninivei könyvtárából való eposzok azonban sok hasonlóságot tartalmaznak.
            Története szerint, amikor a mennyekben „Lakomát ültek a nagy istenek8”, Ereskigál nem jelent meg személyesen, hanem trónterméből maga helyett főparancsnokát, Namtar9-t küldte fel az égiekhez. Nergál azonban nem köszöntötte őt, mert sértésnek tartotta, hogy nem személyesen az istennő teszi tiszteletét. Mikor Namtar visszatért úrnőjéhez, amaz roppant dühében Nergál kiadatását követelte, végezni akart vele. Ekkor Nergál rémületében Éa10 istentől kért segítséget, aki hét szellemet adott mellé, melyek segítségével végül megostromolta az Alvilágot, elfoglalták annak kapuit, majd gyilkos szándékkal Ereskigal elé lépett, most tehát a Királynő kerítette hatalmába a rettegés, s az életéért könyörgött. Felajánlotta Nergál-nak, hogy amennyiben megkíméli életét, ő párjává lesz, s az uralmát is megkapja. Az isten elfogadta az ajánlatot, így lett az Alvilág Fejedelme.
            Ez a történet nagyjából megegyezik mindkét változatában az eposznak, s már utalásokat tartalmaz magára az Alvilágra, mint fizikai létezőre. A legfontosabb források, melyek által megismerhetjük a föld- és vízrajzát, a fényviszonyokat, az odavezető utakat és az épületeit: természetesen a Nergál és Ereskigál, az Adapa-eposz, az Istár alvilágjárása, az Inanna alvilágjárása, az Etana és a sors, a Gilgames-eposz, valamint a Gilgames, Enkidu és az Alvilág. Ezekből aránylag jól kirajzolható egy konkrét, megfogható képe ennek az Alvilágnak, mely természetesen nem egységesen jelenik meg ezekben az eposzokban.


A Nergál és Ereskigál-ban egy valóságos uradalom jelenik, mert erősen hierarchikus, részleteit a mezopotámiai építészetből egyes elemein kitűnően megfigyelhetjük. Az út, melyen meg lehet közelíteni az Alvilág Kapuját, melyet simmelat samami néven említ a mű, nem teljesen világos, hogy tulajdonképpen micsoda: elképzelhető, hogy egyfajta létra, ez esetben ezt a sémi hagyomány ültette át a Jákob lajtorjájának11 képébe, azonban az is lehet, hogy e hatalmas ösvény, egy valódi út. Ez utóbbi azért lehetséges, mert a zikkuratukig12 általában nagyméretű, úgynevezett felvonulási út vezetett el. Egy régi babiloni imában a simmelat samami tiszta lapis lazuli13 kőből készült lépcsősorként jelenik meg. A megnevezés miatt valószínűleg a Nergál és Ereskigál is egy lépcsősorról tesz tehát említést.

Ez a központi mítosza tehát az Alvilág Fejedelmének, más eposzok az ő hatalomra jutásáról már nem írnak. Azonban birodalmáról annál inkább. A többi mű, melyet felsoroltam rendkívül részletesen leírják a megjelenését ennek a világnak, így egy aránylag teljes képet alkothatunk arról, hogy összességében miféle helynek képzelhették az ókori Mezopotámia lakói a túlvilágot.
            Elhelyezkedését tekintve az univerzum legalsó régiójának része, valójából maga alkotja e terület egészét. Apsu - aki a harmadik égbolt alatti földfelszín részeként magába foglalta már a tengerek mélyét is – alatt terült. A sumer neve Kurnugia volt, mely azt jelenti: a vissza nem térés országa. Itt élt a 300 Anunnaki14. A korai sumer szövegek szerint az Alvilágot még Ninurta építette az asakku-démonok kővé vált testéből, hasonlóképpen Marduk-hoz, aki pedig az Enúma Élisben Tiámat-ból alkotja meg az eget és a földet. Ninurta ezt az ajándékot Enlil lányának, Ereskigál-nak adta, ami azért érdekes, mert a későbbi szövegek szerint Enlil és Ninlil fia volt Nergál, eszerint tehát Nergál és Ereskigál testvérpár voltak. 

Az Alvilág belső teréről leginkább az Istár alvilágjárása tájékoztat, melynek története szerint Istár elindult meglátogatni nővérét, Ereskigál-t, aki azonban attól félt, hogy testvére át akarja tőle venni a hatalmat. Emiatt Istár-nak minden kapunál, ahol áthaladt, váltságot kellett fizetni, s így már pőrén érkezett testvére színe elé. A bajba jutott istennő a problémát a Nergál és Ereskigál-ban olvasottakhoz hasonlóan oldja meg, hiszen Ő is Éa istenhez fordul, aki Aszúsu-námir-t küldi le, hogy elcsábítsa Ereskigál-t. Amikor a királynő megneszeli a cselt, megátkozza a férfit, amikor Tammúz15 zenéjével megnyugtatja a dühödt istennőt, aki így már elengedi testvérét. Az eposz szerint Ereskigal termei a következők:             
1. A Sötétség Háza és Irikalla vályogkunyhója,
2. A ház, ahová aki egyszer belép, soha nem tér vissza,
3. Az út, ahonnan az utazók soha nem térnek vissza,
4. A ház, ahová aki belép, már nem látja a fényt,
5. Ahol a füst az útitársad és agyag az ételed,
6. Ahol nem látni a fényt és a sötétben lakoznak,
7. akik madárnak öltöznek és tollakat hordanak
8. Ahol az ajtó mögött elnyel a sötétség.16

A nyolcadik terem maga Ereskigal trónterme. Szembetűnő, hogy a hét kapu egy-egy rituális jelkép, az Alvilág borzalmainak egyre nagyobb mértékű fokozódása. Roppant személyes tapasztalatot ír le a Gilgames-eposz azon szakasza, amikor Enkidu visszatér a földre. Kevésbé élményszerű, sokkal inkább narratív a Nergál és Ereskigál alvilágleírása.
Sajnos építészeti értelemben nagyon keveset tudunk az Alvilágról, de annyi mindenesetre biztos, hogy élt a köztudatban egyfajta folyó, mely az Alvilág Kapuja előtt folyt, valamint egy palota, melyben Ereskigál és később Nergál is uralkodott17. Az eposzok vizsgálata során azonban nemcsak egy palota, hanem egy egész templomkomplexum, valóságos szentélykörzet körvonalai rajzolódnak ki. A Damu az alvilágban említést tesz az alvilági folyókról és mezőkről, valamint az itt élő különös juhokról. Ezekben a művekben egyvalami azonban szinte mindig tetten érhető: a mérhetetlen sötétség. A Napnak ebben kettős szerepe van, hiszen amikor Nyugaton eltűnik, olyankor kezdődik a földön a sötétség szakasza, viszont eközben végigvonul az Alvilág felé vezető úton, ahová néhol fény szűrődik be. Maga Nergál is gyakran  a napsütötte hegy formájában jelenik meg, hiszen a lemenő Nap a túlvilág egyik jelképe. Ebből kitűnik, hogy a lejutás sem lehetetlen, sőt, maga az út szinte ki is van jelölve: Nyugat. Azonban a történetek főhőseinek mindig mérlegelniük kell, hogy elinduljanak-e az útra, hiszen köztudott, hogy onnan nincs visszatérés, halandónak semmiképp, sőt, bizonyos szövegek szerint ez számukra gyakorlatilag lehetetlen. Az istenek és a démonok viszont más úton is lejuthatnak, ez pedig vagy a simmelat samami, mivel közvetlen átkelést biztosít a mennyek és az Alvilág között, vagy egy sokkal egyszerűbb út, mely a földfelszínen található repedéseken keresztül vezet le. A Gilgames-eposzban Enkidu is egy repedésen keresztül tér vissza Gilgames-hez.
 Professzor Samuel Noah Kramer(1897-1990) szerint ez egy alvilági cselekmény, a szélső jobb oldalon lévő istennő Inanna, a háttérben kitörő vulkanikus? hegyek is szimbolikusak, és a bal oldalon a bikaszerű alak lehetne Enkidu.

A legkönnyebben követhető útvonalat - melyet a lenyugvó Nap jelölt ki – nagyon ritkán használhatták az emberek hite szerint, hiszen egyetlen forrás, az Inanna alvilágjárása ír ilyen esetről, mikor is egy mezopotámiai városból eljutnak az Alvilágba. Ezt az utat az eposzban A vissza nem térés útjának nevezik. Visszatérése igazán érdekes, az Esthajnalcsillagot követte, így megmenekült. Emiatt nevezték a mezopotámiai csillagászatban a Vénuszt A Mennyei Hölgynek. Innen is jól kitűnik, hogy bár rettentő sötétség uralkodott az Alvilágban, bizonyos csillagok fénye azért lejutott oda.
A túlvilágig való lejutás tehát nem volt egyszerű feladat, de a bejutás sem, hiszen az út végénél volt az Alvilág folyója, melyet Hubur-nak neveztek. Azonban az, hogy az út, a folyó, és a kapu hogy helyezkedett el, minden forrás másként írja le. Istár és Dumuzi történetében, valamint a Damu az alvilágban soraiban leírtak szerint a folyó közvetlenül az út végén, a kapu előtt helyezkedett el és az útvonalat jelöli, más forrásokban egy kapurendszer mellett folyik, mely a Fogság kapuja néven jelenik meg.. Elméletileg egyfajta átok is kapcsolódott a folyóhoz, de a forrásaink jelenlegi állapotukban erre a kérdésre nem adnak választ. A Marduk beszéde a démonokhoz-ban egy hatalmas folyónak írják le. Amikor az Innana alvilágjárásban az istennő elérkezik az Alvilág Kapujához, ott szembe kellett néznie a kapu őrével, Bidu-val. Az amarnai Nergál és Ereskigál szerint 2-en őrködtek minden egyes kapunál, így összesen 14 kapuőrről számol be, méghozzá név szerint. Ezeket a kapukat egy kulcs nyitja, ami az őröknél van. A Kapukhoz falak kapcsolódnak, melyek kör alakban határolták körül az Alvilágot.
A simmelat samami, a lapis-ból készült lépcső legrészletesebb leírását a sultantepei Nergál és Ereskigál eposz tartalmazza. Ebben a műben a lépcső a földfelszínt keresztülfúrva Anu, Enlil és Éa kapujától egészen Ereskigál kapujáig tart. A felszíni repedéseken át viszont nemcsak az istenek, hanem a démonok is utazhattak anélkül, hogy keresztül kellett volna menniük a kapukon.
Az a pont, amiben a források talán leginkább eltérnek, egyértelműen az Alvilág méreteit illetően jelenik meg. A legérzékletesebben viszont mégsem egy eposzban, hanem Enmesarra sírfeliratán olvasható, amely szerint Nergál Fejedelemsége nagyságra akkora, mint a mennyek és földfelszín együtt.Általánosságban ismert és elfogadott volt az a jelenség, mely szerint itt minden a visszájára fordult: aki katonaként élt, azt itt nyugalom, béke és pihenés várta, aki viszont ellentmondott a szüleinek, vagy nem segített nekik, annak a tiszteletlenség és kényelmetlenség jutott osztályrészül. Emiatt nagyon idegen és ismeretlen világ képe tárulhatott eléjük, ami miatt hitük szerint a halandók számára rendkívül veszélyes hely volt. Ebből jól kitűnik, hogy a folyamköziek mennyire személyes élményként élhették meg a halált. Temetési szertartásaik során egy fehér, selyemszerű lepellel takarták le az elhunytat, akit hét napon keresztül gyászolták a hozzátartozók. Ezalatt nem mosakodtak és nem is borotválkoztak. A halhatatlanságot csupán az emlékezete garantálhatta, hiszen lelke Nyugaton, a lemenő nappal együtt örökre alászállt Nergál és Ereskigál birodalmába, hitték,hogy mire a Nap újra felkelt, addigra a lélek már átkelt a hét kapun, valamint azok őrein, s az Alvilág uralkodói elé ért, ahol aztán ítéletet mondtak a halott szelleme felett. Nagyobb tömeg csak olyankor gyűlt össze, amikor egy jelentős embert, például az uralkodót, egy magasabb rangú tisztségviselőt vagy főpapot temettek. Uralkodó temetése esetén még a szomszédos birodalmak vezetői is tiszteletüket tették a szertartáson. Hogy ez mennyire gondolkoztatta el a kor emberét, arra egy kitűnő példát találunk a Gilgames eposzban, mely tulajdonképpen a halál elkerülésének igyekezetéről szól.
Ma már aránylag nagyszámú forrás áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy megismerhessük Nergált, az Alvilág Fejedelmét, valamint uradalmának részleteit, viszont kérdéses, hogy az i. e. első évezred mezopotámiai emberének mennyire volt egy kialakult képe a halála utáni állapotokról, esetleges utazásáról, teendőiről. Úgy tűnik, hogy minden egyes korszaknak megvolt a maga uralkodó Alvilág-képe és túlvilág-nézete. Az viszont roppant érdekes és szembetűnő, hogy sem Nergál, sem Ereskigál nem voltak túlzottan központi jelentőségű vagy szerepkörű istenségek egyik jelentősebb mezopotámiai korszakban sem (kivéve persze a gutik uralmának idejét), inkább egyfajta elkülönült istenpárt alkotnak, akik békésen uralkodnak a saját birodalmukban.


Bibliográfia:
  • ·         http://www.gatewaystobabylon.com/myths/texts/classic/ishtardesc.htm
  • ·         Szerk.: Freutz-Szabó Gabriella - Reallexikon der Assyriologie. Kiadó: Walter de Guyter, 1998-2001, Berlin – New York.
  • ·         Jerrold S. Cooper – The fate of mankind: Death and afterlife ing ancient Mesopotamia. In: Death and afterflife Perspective of world religions. New York – Westport, Connecticut, London, 1991.
  • ·         Jacobsen – The treasures of darkness – A history of mesopotamian religion. New Haven – London, 1976.
  • ·         Wayne Horowitz – Mesopotamia Cosmologic Geography. Wiona Lake,1998, Eisenbrauns
  • ·         Jean Bottéro – Mesopotamia-Witing, Reasoning and the Gods. The University of Chicago, 1992, Chicago.
  • ·         Jeremy Black and Anthony Green – Gods, Demons and Symbols of Ancient Mesopotamia. The Brittish Museum Press, 1992, London.
  • ·         Joan Oates – Babilon. General Press Kiadó, London, 1988



  1.  Mezopotámia keleti határán élő, nomád törzs. Uralmuk a 2200-as évektől 2050-ig tartott.
  2.  Az Eufrátesztől a Kaszpi-tenger vonaláig terjedő, indoiráni birodalom az i.e. 3. századtól a 3. századig.
  3. Az ókori görög műveltség általános jellemzője, mely az i.e. 7. századtól egészen a 4. századig éreztette hatását.
  4. Az istenek ura.
  5. A déli szél istennője
  6. Az i.e. 18. századtól az i.e. 12. századig tartott.
  7. Az Óegyiptomi Birodalom egyik legkülönösebb történelmi szakasza, melyet a ránk maradt leletek nagy száma miatt aránylag jól lehet rekonstruálni. Ehnaton fáraó vallási reformjai mellett a külkapcsolatait is jól vizsgálhatóvá teszik azok a diplomáciai források, melyek Amarna-leveleknek nevezünk. Az egyik ilyen kőtábla-sorozaton található az első ránk maradt Nergál és Ereskigál eposz is, mely Ehnaton fáraó és II. Burnabias között levélváltás alkalmával került lejegyzésre. Az Alvilág szempontjából fontos másik művet,  az Adapa-eposzt, szintén Amarná-ból, valamint a ninivei könyvtár leleteiből ismerjük. Ehnaton (III. Amenhotep) uralkodási idejét az egyiptológusok az i.e. 1300-as évek második felére datálják.
  8. Részlet az eposzból, Rákosi Sándor fordítása.
  9. A mezopotámia pantheon sorsistene is egyben.
  10. A felszíni édesvizek istenek, sumer névváltozata: Enki.
  11. Bibliai jelenet, melyben Jákobnak álmában megjelenik egy angyal, s egy a földtől a Mennyekig érő létrán angyalok jártak keltek. (1Mózes 28)
  12. Lépcsős piramis, mely a mezopotámiai vallásos építészet egyik legsajátosabb darabja. Nem tisztázott, hogy milyen szakrális szerepet töltött be.
  13. Élénk, kék színű ásványi kőzet.
  14. Építő és teremtő istencsoport, számuk összesen 600 volt. Miután az embereket megteremtették az istenek, Marduk 300-at a mennyekbe, 300-at az Alvilágba küldött az Anunnakik közül.
  15. Termékenységisten. Nevének sumer változata: Dumuzi. Nevének jelentése: hűséges fiú.
  16. Horowitz – Mesopotamian Cosmic Geography – 350. oldal.
  17. Az Ur-Nammu halála című költeményben jelenik meg, aki a III. uri dinaszita utolsó uralkodója volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése