2012. december 15., szombat

A kettészakadt ország

Korea a mai formájában paradoxonként hathat az európai emberre. Hogyan is lehet ekkora különbség észak  és dél között. De a megosztottság legnagyobb oka a kínai-japán érdekek ütközése az ország területén, ami végül választás elé állította a kapitalizmust és a kommunizmust, mégis ahhoz hogy szélsőségek uraljanak egy országot katasztrofális szociális helyzetre van szükség.


Az 1936-os olimpia aranyérmes futója Sohn Kee Chung, kényszerítették hogy Japán nevében induljon és felvegye a Kitei Son nevet.

Az Oroszország és Japán közötti ellentét az 1904-05-ös háborúban bontakozott ki amit Japán nyert meg, így az oroszoknak kénytelenek voltak elismerni ellenfelük igényét Koreára(ami már a XVI.század közepétől megvan).(Portsmouth-i egyezmény).--> Amerika is megegyezett Japánnal, ha az utóbbi lemond a Fülöp-szigetekről, így az előbbi nem áll Japán útjába ( az észak koreai koalíció egyik Amerika-ellenességét kiváltó oka). Japán 1905. novemberében aláiratta az Eulsa szerződést a koreai uralkodóval, így az ország protektorátussá vált, és a frissen megalakult reformszervezetek már tehetetlenek voltak.





1907. júniusában tartották Hágában a második béke konferenciát ahova Gojong, korea királya, három megbízottját titokban elküldte,hogy Korea gondjait a világ is megismerje. De mivel nem ismerték el őket mint hivataloson delegált képviselők,nem szólalhattak fel, kétségbeesésében az egyik követ Yi Jun öngyilkosságot követett el. A történtek hatására a japán kormányzat leváltatta Gojong királyt és a koronaherceget, Sunjongot, jelölték ki helyére, igaz a beavatási ceremóniáján sem volt jelen. Sunjong volt a Joseon-dinasztia(1392-1910) utolsó uralkodója. 1910. májusában, Japán hadügyminisztere,Masatake Terauchi, engedélyt kapott hogy véglegesítse Korea megszállását,figyelmen kívül hagyva a korábbi egyezményeket. Ennek az évnek augusztásban(22.) aláírták a megszállási egyezményt és kormányzóvá nevezték ki a hadügyminiszert. A következő 9-10 évben a japán nemzetiségű rendőrség,besúgóhálózat uralta Koreát, a törvénykezéstől a médiától kezdve mindent.





Bár az elnyomás erős volt mégis sikerült előbbre vinni a koreai gazdaságokat(főleg délen), felépült az első vasút vonal például, az oktatásban a Japán formát honosították meg, bár kis sikerrel formálták a koreai ifjúságot,elmaradt a "birodalmi polgárok" létrehozása( 皇國民; Hwanggungmin ). 
A japán rendfenntartó sereg Koreában



  1939-től megnövekedett, vagyis meg kellett növelnie ipari termelését. Főleg a manchuria-i szénbányák kitermelését kellett fokozni. Főleg koreaiakat hurcoltak el hogy, embertelen körülmények között dolgozzanak (kb. 200000-800000 ember) és 1945-ig kb. 60000 ember halt meg. Az se mellékes hogy az atomtámadás sújtotta területeken lévő gyárakban szintén koreaiak dolgoztak (később 4 milliárd yen kárpótlást fizettek Dél-Koreának). A végjátékban a szövetséges erők, jelen esetben az amerikai csapatok úgy érezték, döntőbírót kell játszaniuk Korea ügyében, a szovjet csapatok pedig Manchuria után, Korea északi részén játszotta a támogató felet. John R. Hodge csapataival partra szállt a sziget déli részén, majd 46-tól kezdve kezdődött a megosztottság egyenlőre politikai téren.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése